Utolsó kommentek

Totalcar.hu

Nincs megjeleníthető elem

Re: Két autó per hónap

2008.06.05. 08:44 :: vomit

Nem nagyon zavarja az illetékes eftársakat, hogy az embereket nagyon zavarja a Békéscsabára költöztetett egyedi regadó elbírálás. A jelek szerint mindenki nagyon jól szórakozik, miközben két teljes hónap alatt 4 (négy) autóra kellett a vizsgálgatást elvégezni, írja a VG.

Eddig mindössze négy autós kérelmezte, hogy külföldről behozott járműve után az adótáblázatban szereplő összegnél kisebb regisztrációs adót kelljen fizetnie. Mint arról korábban már beszámoltunk, két hónap óta, április elsejétől van mód arra, hogy egyedi műszaki vizsgálattal állapítsák meg a gépkocsi tényleges értékét, és annak megfelelően szabják ki az adót.
Az egyedi adómegállapítás díja összesen 45 ezer forint. Ebből a nagyobb hányad – 30 ezer forint – a vizsgálatot elvégző Nemzeti Közlekedési Hatóságot (NKH) illeti, s 15 ezret kap az adó megállapítására jogosult vám- és pénzügyőrség (VP). A díjat a kérelmező előlegként fizeti be a VP kasszájába, de teljes egészében visszakapja, ha igénye megalapozottnak bizonyul, s járműve valós értéke igazoltan eltér a katalógus alapján számítottól. A kormány döntése szerint azonban az NKH ebben az esetben is megkapja az őt megillető díjat, vagyis az esetenkénti 30 ezer forintot, hiszen békéscsabai vizsgálóállomásának szakemberei minden egyes gépkocsi átvilágításakor komoly, alkalmaként 2-2,5 órát igénybe vevő munkát végeznek. Erre a célra az általános költségvetési tartalékból egy májusi kormányhatározat 30 millió forintos keretet biztosított – mondta lapunknak Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca szóvivője. Azt is hozzátette, ha esetleg nem fogyna el ez az összeg, a maradékot a költségvetési hiány mérséklésére fordítják.
Egyelőre mind a négy kérelem elbírálása folyamatban van – értesültünk a VP-nél, ezeket a kérelmeket Békéscsabán, a Magánforgalmi Fővámhivatalnál, Szombathelyen, illetve Vácon nyújtották be. Két kérelemmel magánszemély, kettővel használtautó-kereskedő fordult a vámhatósághoz. A 3–11 éves, felső kategóriás kocsik egyike az Egyesült Államokból, a többi európai országokból (Nagy-Britanniából, Olaszországból és Belgiumból) érkezett. Az NKH-tól kapott információ szerint két autó szakhatósági vizsgálatát már elvégezték, s átadták állásfoglalásukat a vámhatóságnak. A legkorábbi ügyben sem született eddig jogerős döntés – mondta Sipos Jenő, a VP szóvivője, hozzátéve: „még vannak hátra megvizsgálandó szempontok”.

Felszabadított tartalék

A kormány 4,566 milliárd forinttal csökkentette az idei költségvetés általános tartalékát. Ebből 3 milliárd 543,5 millió forint azzal kapcsolatos, hogy a fegyveres szervek hivatásos tagjai szolgálati idejébe be kell számítani a szakiskolákban töltött időt is. 300 millió forint megy támogatásként a szentgotthárdi fürdő fejlesztésére. Az ORFK 692,6 millió forintot kap a márciusi tömegdemonstrációkkal összefüggő többletkiadásainak fedezetére.
A legkisebb összeget, 30 millió forintot az egyedi regisztrációs adóhoz kapcsolódó kompenzációra fordítják.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://regado.blog.hu/api/trackback/id/tr7504599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZoRRaW 2009.09.15. 10:58:23

biztos a négy autó közül az egyik ilyen regadócsaló volt :-)

totalcar.hu/tesztek/2009/09/15/fehergalleros_regadocsalo/

Mivel hibrid, 3,2 millió helyett 190 ezer forint a regadója, és 15 literes fogyasztása ellenére szmogriadó idején is behajthat a belvárosba. Annyira zöld, mint általában az amerikaiak – naná, hiszen nekik készül.
süti beállítások módosítása