Utolsó kommentek

Totalcar.hu

Nincs megjeleníthető elem

Fixált regadó miatt szorul Málta

2008.04.03. 18:35 :: vomit

Az Európai Bizottság csütörtökön indokolással ellátott véleményben figyelmeztette Máltát a más uniós tagországból származó használt autók diszkriminatív adóztatásának megszüntetésére. Ha az ország két hónapon belül nem módosítja a vonatkozó jogszabályokat az ügy az Európai Közösségek Bírósága (ECJ) elé kerülhet.

Máltán a regadót a motor lökettérfogata alapján kialakított kategóriák szerint vetik ki, új és használt autókra egyaránt. Az adó mértékét az autó hatóságok által megállapított értéke alapján számítják ki. Viszont az új járművekkel ellentétben a használt autóknál fix minimális összeget határoztak meg, aminél a fizetendő adó soha nem lehet kevesebb. Mint emlékezetes, Magyarországon az áprilisban bevezetett egyedi eljárás szintén 10 százalékos minimális befizetőt ír elő.

Máltán hiába állapítanak meg az autó értéke alapján kisebb értéket, mint a fix minimum adó, mégis az utóbbi összeget kell befizetni. A minimális adó alkalmazásával nem sikerül garantálni, hogy a behozott használt autókra kivetett regadó nem haladja meg a hasonló máltai járművek vételárában foglalt maradvány adó értékét. Pedig az ECJ ítélkezési gyakorlata ezt írná elő, állapította meg a Bizottság.

További probléma a máltai adórendszerrel, hogy nem átlátható az autó értékének meghatározására lefolytatott adminisztratív eljárás. Az ECJ a 10 évvel ezelőtt hozott C-393/98 (Gomes Valente) ítéletben kimondta, hogy a közvélemény tudomására kell hozni, milyen kritériumok alapján állapítják meg a járművek adózási értékét.

A Bizottság ezen kívül problémásnak találta még, hogy a máltaiak nem támadhatják meg az adóhatározatban foglalt összeg helyességét, ha szerintük a megállapított avulás nem tükrözi megfelelően a jármű tényleges értékvesztését.

Az ECJ ítéleteihez ez a kereső használható. A regisztrációs adóval kapcsolatos fontosabb döntések számai:
C-393/98 (Gomes Valente)
C-345/93 (Nunes Tadeu)
C-290/05 (Nádasdi)
C-101/00 (Tulliasiamies)
C-387/01 (Weigel and Weigel)
C-74/06 (Hellenic Republic)
C-375/95 (Hellenic Republic)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://regado.blog.hu/api/trackback/id/tr49410022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSaB · http://www.domain.hu 2008.04.03. 20:09:03

Majd a végén bezárják Máltát a börtönbe. :D

vomit 2008.04.03. 20:12:25

azt lehet hogy nem, de ha nagyon sokaig beleszaras van, napi szazezer euros vagy hasonlo bunti is kinezhet.
gorogorszag mar ezt a pofonosladat feszegeti, beleszart az ECJ iteletbe, es mar a buntetes miatt nyomatjak ellenuk az ujabb pert.
majd egyszer megirom.

hefe 2008.04.03. 21:36:31

arra már sikerült rájönnöd, hogy mit vesznek referenciaárnak? az egykori v. a leginkább hasonló típus mostani új árát?

vomit 2008.04.03. 22:23:59

nem lehet tudni mit hasonlitanak mihez.
igy szo szerint akarmilyen eredmeny kijohet. nagyon mereszek, akik elsokent mennek kuloneljarasra.
süti beállítások módosítása